A legismertebb autóbiztosítás a kötelező gépjármű - felelősség-biztosítás . Ez a biztosítás – mint a felelősség-biztosítások általában – a károsultaknak térít, tehát a balesetben vétlen félnek nyújt kártérítést. Ekkor a károkozó bonus-malus besorolása romlik, azaz többet kell fizetnie a kötelező biztosításért.
A másik nagy autóbiztosítási csoportba a CASCO termékek tartoznak. Ez a biztosítás a szerződő gépkocsijában keletkezett károkat téríti meg, illetve lopás esetén is szolgáltatást nyújt.
Számlanélküli kárrendezésre vonatkozó ÁFA - szabály
KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS A SIGNAL kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása hosszú évek óta a megbízható szolgáltatási színvonalat és a kiszámítható árképzést képviseli, mely több tízezer elégedett ügyfelünk hűségét érdemelte ki.
Amennyiben a szerződésére vonatkozó adatok megváltozását szeretné bejelenteni, ezt legegyszerűbben a következő módon teheti meg: töltse ki az alábbi adatlapokat, majd postán küldje meg címünkre!
SIGNAL Biztosító Zrt. - Ügyfélszolgálat
Levélcím: 1519 Bp, Pf. 260
A százalékosan megadott kedvezmények összeadódnak, de az összesített kedvezmény nem lehet több, mint 30%.
Igényelhető kedvezmény abban az esetben jelenik meg, amennyiben Ön a fenti paraméterek alapján jogosult lehet valamelyik kedvezményünkre.
A kedvezmény igénylésével Ön, mint szerződő elismeri, hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. tarifahirdetésében közzétett, kedvezményre jogosító körülményeknek mindenben megfelel.
A Magyar Posta Biztosító Zrt. ellenőrizheti, hogy a Szerződő a közlési vagy változás-bejelentési kötelezettsége teljesítése során valós adatokat szolgáltatott-e. Ha az ellenőrzés során kiderül, hogy a Szerződő valótlan adatok közlésével megtévesztette a Magyar Posta Biztosító Zrt.-t, akkor a Magyar Posta Biztosító Zrt. a kedvezményt visszavonja, és a következő díjelőírás során kiszámlázza a jogtalanul igénybevett kedvezmény összegét.
Amennyiben az előző szerződésének évfordulóra történő felmondása miatt köt szerződést, kérjük a következő évre vonatkozó várható bonus-malus fokozatát adja meg.
2009
Bonus/malus fokozat:
Kérjük, válassza ki a biztosítandó járműre vonatkozó bonus-malus fokozatát! Ha azonos kategóriában (személygépkocsi, teherautó, motorkerékpár, stb.) az elmúlt 2 évben nem volt gépjárműve, akkor a Biztosító rendszerében új belépő. Amennyiben az előző szerződésének évfordulóra történő felmondása, miatt köt szerződést, kérjük a következő évre vonatkozó várható bonus-malus fokozatát adja meg.
Kérjük, adja meg a gépjármű fajtáját!
Gépjármű kategória:
Kérjük, válassza ki a legördülő menüből a jármű fajtáját!
Kérjük, adja meg a gépjármű gyártmányát!
Gyártmány:
Kérjük, válassza ki a legördülő menüből a jármű gyártmányát! Ha a keresett márkanév nem található a menüben, akkor válassza az "EGYÉB" szöveget, és írja be az autó márkáját és típusát a mező melleti szabadon kitölthető cellákba!
Kérjük, válassza ki a gépjármű típusát!Kérjük, adja meg a gépjármű típusát!
Típus:
Kérjük, válassza ki a legördülő menüből a jármű típusát!
Kérjük, adja meg a teljesítményt!A teljesítmény formátuma helytelen.
Teljesítmény:
kW
Kérjük, adja meg a gépjármű teljesítményét (kW-ban)! A gépjármű kW értéke a forgalmi engedély P.2 mezőjében olvasható adat. Amennyiben ez nincs kitöltve, akkor a teljesítményt úgy kell kiszámolni, hogy…
Taxit, bérautót, oktató autót, nemzetközi fuvarozást végző autót nem áll módunkban Interneten keresztül biztosítani, speciális ajánlat kérésével forduljon ügyfélszolgálatunkhoz. Elérhetőségünket az Ügyfélszolgálat menüpont alatt találhatja.
Üzemeltetés jellege:
Kérjük, válassza ki a jármű üzemeltetésének jellegét! Taxit, bérautót, oktató autót, nemzetközi fuvarozást végző autót nem áll módunkban Interneten keresztül biztosítani, speciális ajánlat kérésével forduljon ügyfélszolgálatunkhoz. Elérhetőségünket az Ügyfélszolgálat menüpont alat találhatja.
Kérjük, adja meg a kockázatviselés kezdetét!
Kockázatviselés kezdete:
Kérjük, adja meg a kockázatviselés igényelt kezdetét a kötelező felelősségbiztosításhoz! Azonnali kötéskor (most vásárolt autó esetében) az első dátumot kell választani, halasztott hatályú kötéskor (biztosítóváltás esetén) a második dátumot kell választani! Biztosítót váltani csak november 1. és december 31. között lehetséges! A lemondó nyilatkozatot december elsejéig el kell juttatnia a jelenlegi biztosítója címére!
Kérjük, válassza ki a díjfizetés ütemét!Az éves díj 10.000 forint alatt van, csak éves díjfizetési ütem választható!
Díjfizetési ütem:
Kérjük, válassza ki a fizetési ütemet! Havi díjfizetési ütem nem választható csekkes fizetési mód esetében, valamint 10.000 forint alatti éves díj esetén csak éves díjfizetési gyakoriság választható.
Kérjük, válassza ki a díjfizetés módját!Havi díjfizetési ütem csak átutalás, vagy csoportos beszedési megbízás választása esetén lehetséges.